Higgy magadban és Isten is hisz benned!
Hit és gyönyör

MENÜ

Egy kis történet

 

Jézus születésének története:

 

Anyja, Mária, Józsefnek a názáreti ácsnak a jegyese volt, de még mielőtt egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant a Szentlélek erejéből. József a júdeai Betlehembe ment Máriával, mert Augusztus császár rendelete szerint összeírás volt. Ott tartózkodásuk alatt jött el a szülés ideje, de mivel szállást nem kaptak, Mária egy jászolban hozta világra gyermekét. A pásztoroknak, akik a pusztán legeltették a nyájat, megjelent az Úr angyala, és tudatta velük, hogy megszületett a Megváltó. A pásztorok meg is találták Betlehemben Máriát és a Kisdedet, hódolatukat fejezték ki az Isten fiának. (Más változatban a Napkeleti bölcsek kaptak jelet Jézus születéséről, ők keresték fel a Kisdedet, és ajándékokat vittek neki.)

Szavazás

Hiszel Istenben és Jézusban?
Nem
Igen
Talán
Asztali nézet